2010. március 15., hétfő

the cutest korean actor?

Minap beleszaladtam egy ilyen fórumba: the cutest korean actor. A vélemények megoszlottak, bár a többség azokra szavazott akiket én is érdemesnek tartok a címre. El is gondolkodtam, én vajon kire voksolnék. Hát nehezebb dönteni, mint hittem volna. Tetemes mennyiségű koreai sorozatot és filmet láttam az utóbbi hónapokban, szóval van miből válogatni.
És mivel most olyan szinten nincs kedvem semmihez, hogy az valami félelmetes, gondoltam felállítok egy listát. Most eltekintve egyértelmű szerelmemtől próbálom nagyító alá venni a koreai színészeket.


1. Kim Bum (Kim Sang Bum)
B.O.F. óta nem tudom túltenni magam a gyereken. Magasan győzött. Ha anno Kim Sam Soon, Sam Shikjére Csicsi azt mondta, hogy az arcát angyalok faragták, akkor erre elképzelésem sincs mit lehet mondani. Ő maga egy angyal. *-* Tiszteletem a szüleinek, amiért ilyen pofit hoztak össze.

2. Lee Hong Ki
 
Tudom, Hong Ki elsősorban énekes. De hát a You're beautiful-ban színészkedett is. És ha a "cukiság" a kérdés, Jeremy az elsők között jelenik meg előttem. ^^ Sokat nyom viszont a latba a szöszkesége... barna hajjal már nem lenne elég a második helyre, vörösen meg egyenesen ijesztő.

3. Jang Geun Seok
Főleg a tegnapi filmélményeimnek köszönhetően tettem őt a harmadik helyre. Minden helyzetben képes gyilkolni a mosolyával. Az ugyanis a szó legszorosabb értelmében gyönyörű. Döbbenetes.*-* Mikor először mosolyodott el a You're beautiful-ban azt hittem leesek a székről. Olyan szinten megváltozott az arca. Basszus -mondom- ez nem is ugyanaz az ember. Tiszta metamorfózis.

4. Lee Min Ho
Csöppet ront csak az összképen, hogy Pupesz ma mesélte, hogy mindenféle plasztikai műtétei voltak. Hát nem tudom előtte milyen volt, de most... ahhw. Ha a sebészt kell dícsérni, hát megteszem. :D Szép lett na. Most nem kerestem meg, de van kép, ami azt mutatja, hogy nem csak a feje van nagyon rendben, de testileg sem semmi a srác.

5. Kim Jung Hoon
Bár a Goong végére már kezdett tele lenni a hócipőm az általa alakított karakterrel, a csodás babaarca végig ámulatba ejtett. És ez az ember már 30 éves! (o.O) Képtelen vagyok feldolgozni...

6. Kim Hyun Joong
Hyun Joongnak igazán különös arca van. Néha méteresre kerekedett szemekkel bámulom, hogy jóég milyen helyes, máskor meg olyan fejet vág, hogy szavamra félelmetesen csúnya. Maradjunk a jobb pillanatainál. =D

7. Hyun Bin
Nem tudnám pontosan megindokolni, miért csak a hetedik helyet kapta meg nálam. Hogy őrülten helyes az nem vitás. Ez az fej úgy, ahogy van tökéletes, de ha őszinte akarok lenni, akkor nekem hiányzik belőle valami. Hogy mi? Mittudomén. Valamiért nem teljes a kép.

8. Lee Jun Ki
Szavamra,sokáig voltam Jun Ki őszinte híve, de mára igencsak háttérbe szorult a szentem. Talán sok volt a jóból, ezért nem bírtam az Iljimaet sem végignézni. xD Vagy csak egyszerűen vannak nála jobbak is. Helyesnek viszont még mindig nagyon helyes, arról pedig hogy milyen jó színész nem nyitok vitát senkivel.

9. Kim Dong Wook
Dong Wook nem annyira a helyességéért került fel a listára... mert hát ne hazudjunk, találni nála százszor jobbat. DE! A Coffee Princeben olyan döbbenetesen aranyos volt Ha Rim idióta szerepében, hogy nem hagyhatom ki.

10. Kim Hyung Joon
Aláírom, a szemöldökével nem ártana kezdeni valamit. Én mégis kitartok amellett, hogy ő jópasi. Sőt. Vele pont az van, hogy van benne valami, amiért a külső "hibák" ellenére kedvelem. Plusz a hangja is bejön.


Na puff, ez lenne a lista. Most jut csak eszembe kiket hagytam ki. -.-" Segáz. Pár hónap múlva talán változik a felállás... de kétlem, hogy lesz türelmem még egyszer egy ilyen listával szenvedni. =D


2 megjegyzés:

gachí írta...

Ááááá! Neked elment a kis eszed?? Hogyan rakhattad Hyun Bin-t a 7. helyre, heeee??? Ő az abszolút győztes Geun Seok-kal egyetemben! Óóó! Fáj a szívem, nagyon fáj...(igen, most nagyon sírok)

Csupi írta...

Erős volt a mezőny. xD de hangsúlyozom a lista abszolút szubjektív. :D Ha jobban meggondolom Hyun Binnak esetleg a hatodik helyet tudnám még megajánlani...de előrébb nem tudom tenni.
Ja és csak most jutott eszembe hogy Yong Hwa-ról egészen megfeledkeztem. o.O Utólagosan is elnézést kérek tőle. ő a +1-edik. =D

Megjegyzés küldése