2010. május 19., szerda

gyilkosság


Tegnap Sanyi arról mesélt, hogy összefutott a lépcsőházban egy patkánnyal. Vélhetően a pincéből menekült fel a víz elől és sanszos, hogy már bekajált a patkányméregből, mert nem rohant el drága barátom elől, sőt támadásba sem lendült félelmetes rágcsáló fogaival, csak bámult rá kedélyes nyugalommal. Bár Sanyi beszámolójára alapozva azt is meg merném kockáztatni, hogy már üvegesek voltak a szemei és már látta a fényt az alagút végén...

Sanyi csak ennyit mesélt, majd másra terelődött a szó és nemis érintettük a témát a délután folyamán többször. Sétálgattunk a városban, lementünk a Rába-partra is, ahol két rendőr bácsi közölte velünk, hogy nem lehet elsétálni a várfal mellett, sőt lezárják az egész partot, mivel egy fa kidőlni készül az utóbbi napok állandó eső + viharos szél kombinációjának köszönhetően. Toltunk egy hátraarcot és visszaindultunk, a két rendőr pedig jött mögöttünk. Még egy két poént is elsütöttek, hogy: Gyilkosság az Elm utcában, meg leszálltak az ufók.... -.-" Kényszeredetten nevetgéltem. Ekkor szólalt meg Sanyi telefonja.  Matyi hívta, akivel egy házban laknak...
A következő dolgok hangzottak el, két lépéssel a rendőrök előtt:

- Kinyírtad?
- Nem futott el?
- Nem lehet, hogy csak bekajálta a mérget?

- Ja, szerintem a pincéből jött fel.
- Ahha... és hova tetted utána?


Alig bírtam, hogy ne röhögjek fel... xDDD Fel voltunk rá készülve, hogy mire hazaér, Sanyit már az egész NCIS fogja várni... vagy a CSI... amelyik tetszik. :D

2 megjegyzés:

gachí írta...

az NCIS az tengerészeti helyszínelők teeeee:D

Csupi írta...

jólvan na... lehet még a sanyi tengerész xD

Megjegyzés küldése